Megújulókról >> Szélenergia 
 

Szélenergia

 

A szelet (és annak különböző fajtáit) mindenki ismeri, azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy valójában milyen erők is keltik életre ezt a természeti jelenséget.

A szél a következőképpen alakul ki: a napsugárzás a Föld felszínének változatos domborzata miatt a különböző területeken eltérő mértékben melegíti fel a légtömegeket, ami hőmérséklet-, illetve ezzel összefüggően nyomáskülönbséget (a melegebb helyek alacsonyabb, a hidegebbek magasabb légnyomásúak) eredményez. A természeti törvényeknek megfelelően a területek között megindul a kiegyenlítődés: a nagyobb nyomású hely felől a kisebb légnyomású hely felé áramlik a légtömeg, vagyis szél keletkezik. A vízszintes irányú mozgás mellett ugyanakkor az előbbiekhez hasonló okokból egy függőleges irányú áramlás is megindul, ezen kívül pedig különféle földi erők (pl. Corioli-erő) is befolyásolják, hogy milyen jellegű szél keletkezik. Az áramlások lehetnek helyi és globális (pl. passzát) léptékűek is, mindkét fajta szerepe (más - más okokból ugyan) kiemelkedő fontosságú a földi élet szempontjából.

A szélenergia hasznosítása alapvetően két céllal történhet: villamos áram termelése, illetve mechanikai energia előállítása végett.  Mindkét esetben a szél energiáját először forgási energiává alakítjuk, majd vagy villamos energia előállítására hasznosítjuk, vagy a forgás segítségével mechanikai berendezéseket (pl. vízhúzó vagy öntöző gépeket) működtetünk. Az előbbit közvetett, míg az utóbbit közvetlen felhasználásnak nevezzük.

A szélerőművi villamos energia előállítás egyre nagyobb részét képezi az energiaszektornak, sőt az Európai Unió célként tűzte ki, hogy a jelenlegi kb. 3 %-os részesedést idővel 10 %-ra emelje. Mindemellett a szélerőműves beruházások ma még csak ipari méretekben kifizetődőek, a házi használat csak olyan helyeken (pl. a környező falvaktól távolabb eső, elzárt, a közművesítés hiányával küzdő tanyákon) megfontolandó, ahol a villamos hálózat nincs kiépítve. A közvetlen hasznosítás már kis léptékben is jobb lehetőségekkel kecsegtet: főleg a legeltetéses állattartás és az öntözés területein.

 
Honlaptérkép programozta: grweblabor